Úton Grindavik felé

Ma este elfoglaljuk utolsó szállásunkat 😦 nagyon gyorsan ment. 

Reggel kb 5,8km futás. Az elején még a nap is rám mosolygott egy felhő lyukból 🙂 ma nagyon szeles volt – bár meleg -, ez a futás felén eléggé megnehezítette a dolgomat. 

Bepakoltunk, amit nem ettünk meg reggelire, abból szendvicset csináltunk. Egy óra út a mai túra helyszínére, végig esett, azt hittük nem lesz belőle semmi, de szerencsére itt nem esik. Hveragerði-ben vagyunk, ahol csak úgy gőzölög az egész környék. 

Itt aztán felmentünk egy hegyre, a forró vizes patak völgyébe. Itt aztán a rövid túra után be is vetettük magunkat a forró vízbe. Attól függően, hol megy ne az ember, forró vagy nagyon meleg vagy meleg a víz. Nagyon kellemes volt. 


Persze itt is népvándorlás van, de a vízben valahogy eloszlott a tömeg. 

Most még lejöttünk és a Skyr caféban fogyasztunk skyr deszerteket. 

A mellette lévő étteremben a geotermál gőzben főznek 🙂

Kb 1 óra volt még az út. Én közben jól bealudtam. Grindavikban meg akartunk állni egy szuvenir voltban de nem találtunk semmit 😉

A hotel elég érdekesen, egy lávamező kellős közepén fekszik, egy (gondolom geotermál) erőmű és a blue lagoon közvetlen szomszédságában. 


Mindkét este itt a hotelben eszünk. A szoba rendben van, van egy kellemes lounge is ahol vacsora után el lehet majd üldögélni. 

Holnap még egy utolsó túra itt valahol a környéken, holnapután blue lagoon és éjszaka hazarepülünk…


One thought on “Úton Grindavik felé

  1. Jol neznek ki ezek a desszertek 🙂 A 6km-hez gratula!!!!

    Hans & Orsi ezt írta (időpont: 2016. júl. 15., Pén 17:22):

    > hansorsi posted: “Ma este elfoglaljuk utolsó szállásunkat 😦 nagyon > gyorsan ment. Reggel kb 5,8km futás. Az elején még a nap is rám mosolygott > egy felhő lyukból 🙂 ma nagyon szeles volt – bár meleg -, ez a futás felén > eléggé megnehezítette a dolgomat. Bepakol” >

    Like

Leave a comment