Reggel futás. Miután az utóbbi napokban inkább csak nordic walking vagy láb-pihentetés volt nálam napirenden, ma egy kicsit nehezen ment. De legalább nem esett, és mivel mi a helység majdhogy utolsó házában lakunk, rengeteg hosszú út is rendelkezésünkre áll. Jól esett. Sportos falu lehet, mert két helyen is voltak kirakva szabadtéri tornaszerek (gyűrű pl).

Ma Geysir a terv. Ez a névadója az összes többi gejzírnek 😉
Hu, na ma aztán igazán szerencsénk volt az időjárással. A felhők ugyanis ma pont ellenkező irányba tartottak, mint mi.
Először a Gullfoss vízesést néztük meg. Mivel ez most már az un. Golden Circle-ön van, ami egy pár látványosságot foglal magába, amik Reykjaviktól gyorsan és normál autóval is elérhető, itt persze tömegturizmusba futottunk. Nem nagyon szeretjük (úgy is lehet mondani, ki nem állhatjuk 😉 ), de hát ez van.

A következő állomás Geysir, ennek tényleg eg a neve és erről nevezték el a többit is. Maga a Geysir már csak csendesen forrogat magában, de a mellette lévő Strokkur nevű gejzír még egész rendesen egész rendesen köpköd.
Ezután hegyet mászni mentünk. Végre egyedül! 🙂 a térképen ugyan úgy írták, jelölt túraút van, de ez nem igazán stimmelt. Az elején ugyan még nagy nehezen találtunk 1-2 jól eldugott jelölést de aztán teljesen megszüntek. Nem volt nagy gond, mert csak az elején volt egy kis erdő, amin valahogy keresztülverekedtüj magunkat, utána jól lehetett látni merre akarunk kb menni. Találtunk egy hatalmas gombát is. Nagyon úgy néz ki, vargánya.



Nem mentünk teljesen a csúcsra, mert még fürdőbe is akartunk menni.
A fontana nevű geotermál fürdőben voltunk, ami 5-ször annyiba került, mint a sima uszoda, kicsit ugyan designosabban van megcsinálva, de nem nyújtott többet, mint a másik, sőt. Érdekesség volt viszont, hogy itt a Laugarvatn tóba is be lehetett menni.
Jól kiáztattuk magunkat, úgyhogy irány a vacsora. A Hotel Ranga éttermében. Hmm és megint milyen jó kis vacsi volt. Rögtön foglaltunk holnapra is. Előételnek puffin-t ettünk.

Itthon aztàn még egyszer szemrevételeztük a gombánkat. Valószínűleg egy Birkenpilz, de a biztonság kedvéért nem fogjuk megenni. Pedig szép darab.

Ez a nev komoly vagy csak vicceltel?
Hans & Orsi ezt írta (időpont: 2016. júl. 13., Sze 11:11):
> hansorsi posted: “Reggel futás. Miután az utóbbi napokban inkább csak > norfic walking vagy láb-pihentetés volt nálam napirenden, ma egy kicsit > nehezen ment. De legalább nem esett, és mivel mi a helység majdhogy utolsó > házában lakunk, rengeteg hosszú út is rendelkezésünkre á” >
LikeLike
Ez a puffint ettunk volt a vicc, ugye? Nekunk latni sem sikerult, te meg megeszitek….megall az esz.
LikeLike