Én ma kihagytam a reggeli sportot, korán jönnek értünk. Egy egy napos kirándulás ma a cél, Malacca városába.
Majdnem 3 órás út volt eleve fél óra késéssel. Először egy tradicionális házat néztünk meg, az szuper volt. Az öreg tulaj maga vezetett körbe minket, nagyon jól beszélt angolul is. Majdnem 100 éves a ház.




Ezután egy templom rom, egy erődítmény rom és egy nem túl érdekes múzeum.





Borzalmas riksák vannak itt 😉


Most pedig a kulináris élvezetek… 😉 🙃



Ebéd után a tengerparti mecset.


Most ha minden igaz a kínai negyed jön és ezzel készen is vagyunk.
Itt volt még egy kínai templom jó pár kis üzlet, alapjában véve nagyon helyes kis utcák.








Már elindultunk vissza, mikor isaz autónk leromlott. Úgyhogy egy fél órás nem tervezett újabb séta, plusz az egyetlen wc amiért fizetni kellett (se papír nem volt, se nem lehetett húzni, de a lényeg hogy lábmosásra volt lehetőség. Amúgy is eléggé a begyemben vannak ezek a wc-k is. Alapjában mindig van tiszta wc és a pottyantós mellett nyugati is – nekem a pottyantós láttán eleve belém szorul minden… Viszont el nem tudom képzelni az itteniek mit művelnek ott bent, ugyanis mindig úgy néz ki mintha tetőtől talpig lezuhanyoztak volna a wc mellett mindig ott lévő csapban. Én még mindig nem tudtam eldönteni hogy az segg- vagy ülőke mosásra való. Azonban még nem voltam olyan helyen ahol ne lett volna csurom víz a föld. Na ezt már rég le akartam írni 😉). Lényeg az, hogy mire visszajöttünk, szegény sofőrünk ki is cserélte az akkut így most nagyon drukkolunk hogy rendben visszatérjünk KL-ba.
… Kb egy órával később…

Szóval nem volt szerencsénk. Éppen elvontatnak minket. A sofőr egy haverja jön értünk.
Lassan kezd már idegesítő lenni. Most már legalább a parkolóban vagyunk de most állítólag egy taxi fog értünk jönni. Lassan azért jó lenne elindulni, sose fogunk visszérni este…
8-ra a hotelbe értünk. A taxis meg volt bízva hogy küldjön rólunk egy képet a hotel lobbyból, így nem vesztünk el 😉
Rögtön el is mentünk egy sörözőbe az út fáradtságait leöblíteni.
