Seyðisfjörður – Borgarfjörður

Reggel kicsit felhős, kicsit szeles, kicsit szemerkél. De mivel teljesen más úgy megismerni egy helyet, ha az ember reggel körbefutja, így megint kint voltunk. 

Most az improvizált reggelinket fogyasztjuk 🙂

Ma a puffin nevű (magyarul Lunda (?)) madarak nyomába eredtünk. A szomszéd fjordban van egy hely, ahova nyáron iderepülnek párzani. Itt nagyon jól megfigyelhettük őket közvetlen közelről, nagyon kis aranyosak. 



Sajnos aztán elkezdett esni, egy darabig még az odaépített lesből néztük, majd Borgarfjörður-ba bementünk egy hallevesre amihez egy kávé is járt. Vicces, levest itt mindenhol kapni, és a kávét is nagyon szeretik, azt legtöbbször hozzácsapják a kajához. Megkapod a levesestálat – csészét aztán újratöltheted (általában egyszer). 

Egy szuper házikó is volt ott, öreg nénike lakik benne, néhai férjével tartották karban, most sok segítője akad a szomszédságból. 

Elmenekültünk az esőből és visszajöttünk a hegyen keresztül. Itt aztán felsétáltunk egy hegy tetejére, ahonnan leláttunk a városba. Egy két órás túra, jól beöltözve, mert szeles és esős volt az elején. De megérte és ismét jól kipirosodtunk. 

Vacsorára ma ugyanabban a hotelnek a sushi éttermébe jöttünk. Kicsit hihetetlen, hogy egy ilyen kis helységben ilyen jó éttermek vannak. Nagyon ízletes volt minden és külön értékeljük, hogy az itteni halakból varázsolják a jó falatokat. 


Leave a comment