Elhagyjuk Reykjavikot

Már meg is reggeliztünk, hamarosan útrakelünk a kis suzuki jimny-nkkel. 

kicsit imbolyog…

4-kerék meghajtású, amire szükségünk is lesz néha utunk során. Az autókölcsönzőnél adtak is egy kis bevezetőt az itteni út- és időjárásviszonyokba, pl ha hirtelen homokfúvásba keverednénk, csak szépen hajtsunk tovább, megállni vagy megfordulni, az csak a kocsit csapja agyon. Azért ahogy itt láttuk, van jó pár nálunk sokkal komolyabb jármű is, hatalmas kerekekkel, 2 méterrel a föld felett kell magadat beküzdeni az ülésre. Na ezeknek utat kell majd adjunk a vulkáni kőzetből épített földutakon. 

Ma azért még aszfaltozott úton indulunk. Grundarfjörður a célunk, útközben pedig megállunk egy rövid túrára Amerika és Európa földrajzi határán – ahol a két kontinens egymástól távolodik (évente 2 cm-el nő Izland). 

Addig még 1-2 érdekesség: a vulkanikus tevékenység miatt annyi itt az energia, hogy egész Európát gond nélkül el tudnák látni. A csapból fantasztikus friss víz folyik, a meleget egyből a termálból eresztik, kicsit ki kell engedni, mert az elején kénesen szaglik. Nem messze tőlünk feltúrták az utat, láthatóvá vált a járda alatt lévő padlófűtés. Havat legalább nem kell lapátolni 🙂

Tehát a mai túra helyszíne (Gábor kérésére eredeti nyelven 😉 ): Þingvellir. Itt először is rengeteg turista tévelyeg, sok kínai pl, akik valószínűleg épp a Skandinávia, Izland, Grönkand 5 nap alatt című túra izlandi állomásán vannak :). Szóval a hely érdekessége, hgy itt remekül lehet látni, ahogy a két földrész egymástól elválik.
image

image

Mi aztán magunk mögött hagytuk a tömeget és tettünk egy 7 km-es rövid kis túrát. Ott már nem talalkoztunk senkivel.

A következő állomás Borgarnes, itt ebédeltünk, a múzeum épületében, majd megnéztünk két kiállítást, Izland betelepedéséről illetve egy saga-ról. Közepesen érdekes volt.
Az úton a hotel felé hol zuhogott, hol kisütött a nap, itt tényleg 5 percenként változik az időjárás. De a táj gyönyörű.

image

A szállás most valamivel egyszerűbb, de apartmanunk van, így nem kell a németekkel osztoznunk a konyhán vagy a fürdőszobán, ami azért nekünk alapvetően szükséges a boldogsághoz 🙂

Vacsora a helység egyik (nagyon jó) éttermében, ami rögtön itt velünk szemben van.

image
Bjagarsteinn

image

Vacsi után séta, sikerült visszafelé rossz irányba kanyarodjunk, ami szinte lehetetlen ebben a 3 utcában, de nekünk sikerült.

Most persze örülünk, hogy Izland továbbjutott fociban – itt még valaki 4 tűzijátékot is eleresztett – viszont szomorkodunk Bud Spencer halálhírén.


Leave a comment